#4 A memoár: Ízek, imák, szerelmek

Mire eljutottam eddig a könyvig, már túl voltam A Párválasztó mindhárom részén, és annyira megszerettem ezt a trilógiát, hogy mindenképpen szerettem volna még egy-két mondatot szentelni neki. Csodálatos volt mind a három kötet (A Párválasztó, Az Elit, Az Igazi), imádtam őket. Igaz, America néha már kicsit idegesítő a makacsságával, de még így is szerethető karakter. Akárcsak a többiek. Az utolsó kötet végére még azt is megkedveltem, akit addig nem. Ráadásul akkora fordulatok vannak benne, hogy leesett az állam. Voltak részek, amiket többször is átolvastam, hogy megbizonyosodjam róla: tényleg ez történt. Eredetileg ezt a könyvet a könyvborító alapján választott kategóriába akartam besorolni, de most már lehetne akár trilógia is. Sőt, az a könyv is, ami megsiratott. Nem mondom, hogy patakzottak a könnyeim tőle, de volt egy-két olyan részlet benne, ahol - ha éppen nagyon át tudtam élni a történetet, reggel a bkv-n, a rázkódások közepette - kis cseppek gyűltek a szemem sarkába. Kedvencem lett A Párválasztó trilógiája, még biztosan el fogom olvasni többször is, és ajánlom Neked is. :)

Ezt megelőzően - mivel Az Igazira várnom kellett, szülinapi ajándék révén :) - még kiolvastam A sötét ötven árnyalatát is. Az indíttatást a film megnézése után éreztem, de a könyv első felében el is vesztettem azt... Szörnyen unalmas volt, de szerencsére a második felében felpörögtek az események, és elkezdett érdekelni, hogy hova tart a sztori, plusz nem csak az együttlétekről szólt a főszereplők bimbózó kapcsolata. Nekem kicsit gyors a tempó, ahogy lezajlottak náluk a nagyobb horderejű dolgok, de egyébként nagyon jól tükrözi a mai sebességet, amit a szerelmi kalandokban tapasztalhatunk itthon. A szabadság ötven árnyalatáról még több rosszat hallottam, mint erről, úgyhogy egyelőre nem tervezem elolvasni. A könyv végén sem éreztem azt, hogy most azonnal bele kell kezdenem a következőbe (bár azt hiszem, ez az első könyvnél sem volt meg, hiszen nem kezdtem bele anno rögtön a második kötet olvasásába). Viszont ezzel most az olvasólistám legaljára került, ami szintén egy kipipálandó kategória, így még az is lehet, hogy ennek keretében még idén sort kerítek a befejező részre.

Ennél azonban sokkal jobban foglalkoztatott a címadó kötet, az Ízek, imák, szerelmek. A filmet rettenetesen unalmasnak találtam, és kb. fél órát láttam csak belőle, majd kikapcsoltam (úgy két évvel ezelőtt). Lehet, hogy nem a megfelelő hangulatban néztem meg, de nagyon nem éreztem át a sztorit. Most viszont, amikor rájöttem, hogy ez tulajdonképpen egy önéletrajzi regény, és láttam, hogy mennyi jót nyilatkoztak róla mindenféle könyves fórumon, rögtön eldöntöttem: ez lesz az én memoárom a reading challenge-ben.

A könyvet már az Itália fejezet második oldalán megszerettem, úgyhogy innentől nyert ügye volt. Nagyon ügyesen fogalmaz az írónő, szellemes, vicces, könnyed, magával ragadó, szórakoztató. Faltam minden betűjét, annyira megtetszett a stílusa. Nem is értem szinte, hogy a filmnek miért nem adtam még egy esélyt. Mindenesetre a könyv elolvasása után megnéztem a filmet is. Így már jobban átjött, de számomra sok fontos részlet hiányzott belőle, ami segíti a megértést, és a belső vívódás sem jön át annyira a filmen keresztül. A könyvet többször is elolvasnám, a film viszont elég volt egyszeri megnézésre. Pláne, hogy nem bírtam nem az érdekes vonalú száját figyelni az Elizabeth Gilbert-et megformáló Julia Robertsnek. Nem tudom, hogy a felső ajka mindig ilyen felfújt hatású volt-e, de most egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni tőle. (Lehet, hogy megint nem a jó hangulatban néztem a filmet? Vagy nincs is jó hangulatom ehhez a filmhez? :) Bár az iMDb-n is csak 5,6 pontot kapott...)

Ketut Liyer-t épp így képzeltem el. :)

A sztori (könyvajánló a könyvből):

"Elizabeth harmincas, sikeres nő - volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után (...) nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő és mit is akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába, Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak."

Tőlem nagyon távol állt eddig a spirituális világ, de Elizabeth Gilbert-nek sikerült közelebb hoznia hozzám. Egészen kedvet kaptam a jógázáshoz is, de annál inkább az utazgatáshoz, a lassú élethez, az örökös rohanás kettévágásához. Nehéz elhinni, hogy bevállalta, hogy egy évig csak utazgat és mindhárom országban él egy kicsit. De ez egyszerűen egy csodálatos elgondolás, és még csodálatosabb, hogy nem csak elgondolta, de meg is valósította. Szinte irigy is vagyok rá. :) Én soha nem voltam az az egyedül vegyük a hátunkra az országutat típus, de most nagyon megirigyeltem a főhősnőtől. Ugyan a magánéleti és önbecsülési válságaira nem vágyom, de örülök neki, hogy a végére rálelt a lelki békéjére. Nagyon sablonosan hangzik a jógával kapcsolatban, hogy találj rá lelki békédre, de ebből a könyvből kiderült, hogy akárhogy is hangzik, mégiscsak ez a lényege és nem elérhetetlen marketing marhaság, hanem egy tény. (Egyébként munkahelyemen is foglalkozom jógával, és el is gondolkoztam a dolgon. Nehéz úgy írni valamiről, hogy nem voltam még soha jógaórán, úgyhogy érik bennem a gondolat, hogy ideje lenne kipróbálnom. Ráadásul ennek köszönhetően azt is megtudtam, hogy a hatha jóga célja a tökéletesség elérése, a testi és lelki egyensúly megtalálása, tehát mondhatjuk úgy is, hogy a lelki béke megvalósulása. :) )

Kedvenc "érzés"

A kedvenc részem az itáliai történet, mert annyira szórakoztató és annyira lennék a helyében... Ezen belül is azt a jelenetet irigyeltem meg tőle, amikor a reggeli piacos bevásárlás után aktuális otthonában elkészíti reggelijét (sajttál friss zöldségekkel), leül a szoba közepére a földre, ahova besüt a nap az ablakon keresztül, és komótosan elfogyasztja azt, miközben olasz cikkeket fordít az aznapi újságban. Egyszerűen erre vágyom csak... nincs kapkodás, csak kiélvezni a pillanatot, az ízeket, az olvasást, a bekúszó napfényt, a hangulatot. Állandóan rohanok mindenhová és ezen változtatni kell, ezért az utóbbi időben igyekeztem lelassítani, élvezni minden apró dolgot, ami szembejön velem és megélni a pillanatokat. Működik. Ugyanolyan nem lesz, mint Elizabethnek, aki a hétköznapi gondokból kiszakadva ropogtatta a spárgát a napsütésben (ráadásul Rómában...), de cserébe én nem küzdök olyan lelki gondokkal, mint ő és már ezért is érdemes hálát adni. :) Mindenesetre a könyv nagyon pozitív hatással volt rám, ez is bekerült a kedvencek közé.

Végül pedig szeretném megosztani Veled az egyik kedvenc mondatomat az Ízek, imák, szerelmekből, ami az előzőekkel ellentétben nem az Itália, hanem az Indonézia fejezetből van (404. oldal):

"Ülünk a parton, bámuljuk a veszedelmes hullámokat, és figyeljük, ahogy a szikár barna és fehér testű indonéz és nyugati szörfösök a felszínt átszelve cipzárként kettészakítják az óceán kék koktélruhájának hátát."

Remek választás volt ez a könyv, éppen ezt vártam el egy memoártól. Csakis ajánlani tudom!

Jó olvasást! :)

N.